Hogy mi történik akkor, amikor a legnagyobb szépségipari szakemberek összegyűlnek New Yorkban? Hát nem lopják a napot az biztos! Inkább 10 évre előre megalkotják a vezető szépségápolási trendeket. Ők 750-en, a kozmetikai ipar legmeghatározóbb szereplői, így mindenki számára irányadó lehet a véleményük. Hogy Ti is képbe kerüljetek, összegyűjtöttem Nektek pár érdekességet.

 

Nem várt változások

 

A koronavírus megjelenése sajnos a legnagyobb márkákat is megviselte. Azonban az első sokk után hamar kiderült, hogy bár a bolti eladások visszaestek, szerencsére az otthon töltött időt mindannyian szeretjük a neten való böngészéssel és vásárlással tölteni.

 

A szépségápolási cikkekre 20%-kal többen kerestek rá ebben az időszakban, mint egy évvel ezelőtt. A vloggerek befolyása pedig szintén óriási mértékben nőtt meg. Ez persze nem is csoda, hiszen a világtól és a sminktermékektől elzárva kellett, aki segítő kezet nyújt, és szemmel láthatóvá teszi azt, ami jelenleg kézzel nem fogható.

 

Új idők, új elvásárok

 

Míg korábban a vásárlók nagy részét csak a beígért eredmények érdekelték, manapság ennél sokkal összetettebbek a motivációik.

 

Fontossá váltak az összetevők, a kozmetikai beavatkozások tekintetében pedig bár tudjuk, hogy a szépségért meg kell szenvedni, sokan mégis elkezdtek félni a fájdalmas kezelésektől.

 

De nem csak magunkat féltjük. Nem szívesen használunk olyan termékeket, amelyek kifejlesztéséhez állatok szenvedésén át vezetett az út, és amelyek károsak a környezetünkre. Már nem elég, hogy valamitől szebbek leszünk, jobbá is szeretnénk válni.

A tömegcikkek helyett pedig előtérbe kerülnek a személyre szabott ajánlatok.

 

Bőrápolás kontra smink

 

Bár a 2000-es évek elején a bőrápolásra mint pozitívumra, a sminkelésre pedig mint a bőrre káros, pusztán esztétikai élményt nyújtó dologra tekintettek, ez az egyre jobb minőségű termékek, és a kellő tájékozottság miatt kezd megváltozni. Az előrejelzések szerint azonban 2022-ig a bőrápolási termékek eladása fog vezetni a sminktermékekkel szemben.

 

A legjobban fogyó termékek a különböző típusú tisztítószerek, hidratálók, pattanás kezelők és hámlasztók, valamint az ajkak ápolására szolgáló készítmények. Az USA első számú, legnagyobb presztizsű bőrápolója 2019-ben a Clinique Moisture Surge volt, míg az online eladásoknál a La Mer Contentrate győzedelmeskedett.

 

Fontos változás, hogy az egészségtudatosság jelentős szerepet kapott a szépségápolásban is. A fiatalító kezelések mellett egyre nagyobb teret nyernek a különböző betegségek gyógyítását, enyhítését szolgáló kezelések.

 

A karanténra való tekintettel nem csupán a bőrápolók fogytak jobban, hanem a szépségápolási kellékek is, mint például a jade henger.

 

Gyümölcsöző változások

 

Mivel egyre nagyobb szerepet kapott a környezetvédelem, megnőtt az igény a természetes alapanyagú bőrápolók és sminktermékek iránt. Az ilyen, vegyszermentes termékek iránti kereslet, 20%-kal nőtt a tavalyi évihez képest. Sok márka jelent meg vegán termékekkel, melyek iránt szintén megnőtt az érdeklődés.

 

Az új irányzat a tiszta bőrápolás, mely biztonságot, fenntarthatóságot és látványos eredményeket ígér követőinek. Azzal, hogy a Kiehl parabénmentessé tette Ultra arckrémét, több, mint 5 millió dollárnyi plusz bevételre tett szert, és bekerülhetett az elmúlt öt év legnagyobb befolyással rendelkező kozmetikai márkái közé.

 

Egyre több cég teszi termékeit parabén-, alumínium- és vegyszermentessé, kiszolgálva így a növekvő igényeket, és vonzóbbá téve megítélésüket. Nem is beszélve a társadalmi felelősségvállalásban betöltött pozitív szerepükről.

 

Csak semmi púder?

 

A természetes irányzat, amely megnöveli az arcápolók eladását, a sminktermékek kereskedelmét negatív irányba befolyásolja. A natúr kinézet miatt láthatóan csökkent a termékeladás, hiszen a vevők nem sminkelnek olyan gyakran és olyan látványosan.

 

Természetesen a karantén vége, és hogy az életünk visszakerülhet a régi kerékvágásba, újra pozitívan hat a sminktermék piacra. Hiszen egyben biztosak lehetünk, a szépségápolás mindig is fontos volt és lesz a hölgyek számára. Szépségünk megtartására és kiemelésére a bennünk nyugvó vágy örök, egy csodás smink pedig nem csak környezetünkre hat, minket is erővel és magabiztossággal tölt el. Így tehát a sminkipar, a napi szépségrituálék részeként, mindig is fontos szegmense lesz a kozmetikai ágazatnak.